Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. július 12.
 

Egy egész ország arra volt kíváncsi, hogy ki vagy kik követték el múlt héten, Pécsen a szörnyű támadást, egy 25 éves rendőrségi pszichológus ellen. A lányt megerőszakolták, megverték végül pedig megölték. A másik nagy kérdés pedig az volt, hogy mindezt miért tették?

Hétfőn reggel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy közleményt adott ki. Miszerint a rendőrség elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel. A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást".

Azóta kiderült P. Lászlóról van szó, aki néhány hónapja költözött Pécsre. A férfi alkalmi munkákból élt és az egyik rokonánál, a Magtár utcában található romos önkormányzati házban lakott. Ez a hely, mint az a térképen is látszik, légvonalban néhány kilométernyire van attól a helytől, ahol a lány holttestét megtalálták.

Börtönben kellett volna lennie a gyilkosság időpontjában

Börtönben kellett volna ülnie P. Lászlónak július 2-tól - derítették ki a Halasi Tükör munkatársai. Megkeresték Kelebián a rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított férfi anyját, aki elmondta, három hete beszélt utoljára fiával telefonon. Megmutatta a nő a férfi szobáját, ahol szexlapok és rendőrségi behívók voltak. Az egyik idézés szerint 2012. július 2-án kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe egy szabálysértési eljárás miatt. Húsz napos elzárásta ítélték P. Lászlót, vagyis a bűncselekmény idején a börtönbe kellett volna lennie.


Egyedül ölt P. László - erről szóló legfrissebb tudósításunkat itt tudja elolvasni!

SZERDA:


11:37 - 30 nap előzetesben Bándy Kata gyilkosa

A Pécsi Városi Bíróság 30 nap előzetes letartóztatásba helyezte a Bándy Kata megölésével gyanúsított P. Lászlót. Ügyvédje ismét elmondta: védence fenntartja vallomását, miszerint a bűncselekményt egyedül követte el.

11:20 - Megérkezett P. László!

Megérkezett a Pécsi ítélőtábla épületéhez P. László. Egy sötétkék, sötétített ablakú autóval szállították az épület hátsó részéhez. A rendőrök ügyeltek, arra, hogy egyetlen fotó/videó ne készülhessen róla. A Bama.hu arról számolt be, hogy Németh Zsolt jobbikos parlamenti képviselő és Gyimesi Gábor, a párt pécsi frakciójának képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatót.

10:50 - Védik P. Lászlót!

A Bama.hu információ szerint sötétített autóban szállítják az ítélőtábla épületébe P. Lászlót. Az biztos, hogy az újságírókat és fotósokat arrébb terelték.


10:30 - Döntés

Ma dönt a Pécsi Városi Bíróság P. László előzetes letartóztatásáról.

9:24 - Megviselt P. lászló

A Blikk fotósának sikerült a brutális gyilkost hétórás kihallgatása után lefotóznia.


HÉTFŐ:

16:10 - Nem egyezett bele, ezért inkább megölte

Újabb megdöbbentő részlet került elő Bándy Kata meggyilkolásával kapcsolatban. A neve elhallgatását kérő ügyvéd a PécsMa.hu-nak elmondta, hogy P. László vallomása szerint egyedül követte el a bűncselekményt, szexuális indíttatásból. A fiatal nőt nem ismerte korábbról. Azért végzett vele, mert nem akart vele közösülni. Ott fojtotta meg áldozatát, ahol a holttestet megtalálták. Oda gyalog mentek, a lány - a férfi vallomása szerint - önszántából ment vele, útközben beszélgettek. A férfi a  védő szerint nem mondta ki, hogy megbánta a tettét, de egész magatartása erre utal.

15:30 - „Egyedül viszem el a balhét.”

Beismerő vallomást tett P. László! A PécsMa.hu információ szerint másra nem tett terhelő vallomást.A gyanúsított így fogalmazott: „Egyedül viszem el a balhét.” Indokként azt hozta fel,hogy tetszett neki a lány, csupán szexuális indíttatásból támadta meg. Nem ismerte korábbról. Arra, hogy megbánta-e e tettét nem válaszolt. Kedden délelőtt újra kihallgatják - értesült a lap.

14:12 - Bándy Kata volt párja a helyszínre ment

Az Index helyszíni tudósítója nem sokkal délután kettő előtt újra bűnügyi helyszínelőket látott a Magtár utcai háznál. Bement velük az a fiatalember is, aki éveken át Bándy Kata vőlegénye volt, és pár hónappal a gyilkosság előtt szakítottak, jelentette az Index tudósítója. A fiatalember hamarabb kijött, a helyszínelés folytatódik.

13:52 - Szeretője volt P. Lászlónak

Renáta, aki néhány órával ezelőtt nyilatkozott a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy a férfinak felesége is gyereke is van, de ez őt nem zavarta. A lány néhány hete ismerkedett meg Lászlóval és soha nem gondolta volna róla, hogy ilyenre képes lenne.

12:50 - Nem szerették P. Lászlót a lakók

A Pécsi STOP helyszínen lévő kollégája beszélt több emberrel is, akik egybehangzóan, azt mondták, hogy nem nagyon ismerték P. Lászlót. A lapnak egy fiú, aki éppen a szóban forgó romos társasház előtt könnyűfém holmikat pakolt egy kisteherautóba elmondta, hogy "Nem nagyon bírta az agyát". Majd mintha meggondolta volna magát: voltaképpen nem is volt vele semmi baja.


11:58 - „Ennek így kellett lennie, így kellett történnie.”

A PécsMa.hu információ szerint  ezt mondta a rendőröknek az elfogott férfi: „Ennek így kellett lennie, így kellett történnie.”. A portál szerint a férfi plátói szerelmet táplált Bándy Kata iránt.

11:44 - Nem volt autója a tettesnek

A Dunántúli Napló tudósítója a helyszínen járva beszélt annak a háznak a lakóival, ahol a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László is lakott az elmúlt hónapokban. A lapnak  többen úgy fogalmaztak, hogy rettegnek: „Cigányok vagyunk, nagyon félünk attól, hogy rajtunk állnak bosszút”. 

A lakók azt is elmondták, hogy egyiküknek sem volt autója, így a bűncselekmény idejére vagy kölcsönkértek egyet, vagy autó nélkül követték el.

11:32 - Cáfolt a rendőrség, senki sincs kórházba 

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője cáfolta azt az egyik facebookos emlékcsoporton megosztott hírt, hogy az elkövetőt intenzíven ápolnák vagy egy pécsi kórházban lenne, mert valakik megverték. A férfi a rendőrség őrizetében van.

11:10 - Megszólalt a gyilkos barátnője

A Dunántúli Naplónak nyilatkozott először P. László barátnője, aki prostituáltként dolgozott. Elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy P. László ilyenre képes. A barátnő szerint a férfi testvére is eltűnt, nem tudják, mi van vele, de nem kizárt, hogy őt is elfogták a rendőrök - vagy bújkál. 

11:05 -  Néhány hónapja érkezett Pécsre

A Dunántúli Napló értesülése szerint a gyilkosságot beismerő férfi néhány hónapja érkezett Kiskunhalasról Pécsre. A férfi munkanélküli a barátnője pedig prostituáltként dolgozott. P. Lászlót már szombat éjjel elfogták egy erdős, bokros területen, ahol azóta próbált meg elbújni, hogy megtudta, hogy rendőrség nagy erőkkel keresi.

10:10 - Feltehetően a képen látható férfi lehet Kata gyilkosa!

A képen látható férfi, P. László lehet Kata egyik gyilkosa. A Bama.hu néhány perce közölt róla egy képet. A Facebook adatai szerint Pécsett született, Kiskunhalas mellett Kelebián élt, majd újra Pécsre jött. A közösségi portálon még napokkal Bándy Kata megölése után, pénteken is aktív volt.

8:58 - Menekülőben a másik tettes?


A Dunántúli Napló információja szerint a rendőrség folytatja a keresést több, a gyilkossággal kapcsolatba hozható személy után. Mint azt előző tudósításunkban is olvashatták sajtótájékoztatót csak az összes gyanúsított elfogása után tart a rendőrség.

8:31 - Beismerte a gyilkosságot a 26 éves férfi

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2012.07.15-én elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel. A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást. Sajtótájékoztatót a bűncselekmény valamennyi körülményének tisztázását követően tartunk - olvaható a rendőrség honlapján.

7:35 - Több embert fogott el a rendőrség

Több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban - tudta meg az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból hétfő kora hajnalban.

Az MTI kereste Zsobrák Pétert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki a hajnali órákban nem erősítette meg az információt. Csak annyit közölt, hogy a rendőrség honlapján szerepelnek azok az információk, amelyeket hivatalosan közölni kívánnak.

VASÁRNAP:

23:31 - Két férfi lehet a tettes!

A Hír TV tudósítóját helyiek arról értesítették, hogy a rendőrök két férfit vittek el kihallgatásra, egy pécsi telepről. A hatóságok a hírzárlat miatt, ezt sem erősítették meg. Mint arról a Hír7 elsőként számolt be, Kata édesanyja a Facebookon fél órája közölte megvannak a tettesek.

22:50 - Megvan a tettes!?

Bándy Kata édesanyja a Facebookon ennyit közölt: megvan a tettes. A rendőrség továbbra se nyilatkozik. 

11:20 - Jelentkezett egy tanú

Hajnalig tartott annak a férfinak a kihallgatása a pécsi rendőrségen, akinek információi lehetnek Bándy Kata gyilkosáról – közölte a HírTV helyszíni tudósítója. A televíziót szombat este fél kilenc körül kereste meg egy férfi, aki elmondta, hogy a rendőrségi jellemleírás alapján felismerte a feltételezett gyilkost és közölte azt is, hogy tanúvallomást szeretne tenni a rendőrségen.

A Hír Televízió szombat esti felvétele.


SZOMBAT:

14:10 - Mobiltelefonja buktathatja le Bándy Kata gyilkosát

A Blikk cikke szerint a tettes eldobta áldozata telefonját, és valószínűleg a sajátjára sem ügyelt. Ha be volt kapcsolva, mozgása utólag is lekövethető a szolgáltatónál. A rendőrök már elemzik a hívásokat. Tegnap a nyugdíjas nyomozó, Kovács Lajos, aki egykor több megoldhatatlannak tűnő ügyet derített fel azt mondta: biztos benne, hogy a gyilkos nem ismeretlen a rendőrség előtt, de valószínűleg először ölt.

PÉNTEK:

18:25 - Téves információk!

Kovács Lajos, az egyik felkért nyomozó az Indexnek elmondta, hogy a csütörtökön felröppent hír, miszerint a rendőrség egy középkorú férfit keres a gyilkossági ügyben, nem bizonyult igaznak. Az Index kérdésére Kovács Lajos cáfolta, hogy egy középkorú férfit keresnének. 

17:30 - Nem "egyalkalmas" bűnözőről van szó!

Több egykori nyomozót is felkért az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra, hogy tanácsadóként segítsék a Pécsett holtan talált Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosának felkutatását - írta több hírportál is pénteken.

Az egyik felkért nyomozó, Kovács Lajos a hir24 internetes újságnak azt mondta, vélhetően nem "egyalkalmas" bűnözőről van szó, szerinte a gyilkos a támadás helyszínének közelében él. A nyugalmazott nyomozó biztos abban, hogy "előbb vagy utóbb, de elkapják a tettest".

Hozzátette: a rendőröknek számba kell venniük, milyen hasonló bűncselekmények történtek a városban, akár évekkel ezelőtt. Ellenőrizni kell, hogy ki követte el ezeket, esetleg van-e olyan személy, aki nemrégiben szabadult, és szóba jöhet mint elkövető - közölte Kovács Lajos.


16:40 - Közel a végkifejlet? Napokon belül meg lehet a gyilkos!

Erre több minden is utal, mint például az, hogy a rendőrség visszarendelte a Balatonról Pécsre a Készenléti Ügyeleti Szolgálatot – ez akár jelentheti azt is, hogy közel jár a rendőrség a gyilkos azonosításához, s ezért van szükség a század jelenlétére, de azt is, hogy az adatgyűjtéshez kell a nagyobb létszám.

Visszatért Budapestre az ismert nyomozó, Kovács Lajos, aki a nyomozás segítésére csütörtökön utazott Pécsre. Kovács Lajos Dunántúli Naplónak nyilatkozva közölte, megítélése szerint jól halad az ügy felgöngyölítése, és meglesz a tettes.

Az mno.hu úgy tudja, a rendőrök csütörtök dél körülre már elhagyták a helyszínt, ami szintén utalhat arra, hogy már komoly gyanúsítottjuk van az ügyben.

15:00 - Boncolás


Reggel megtörtént a lány holttestének boncolása. Kiderült, hogy pontosan milyen sérüléseket szenvedett a 25 éves pszichológus lány, azonban ezekről a eredményekről a hírzárlat végéig nem mondanak semmit a rendőrök. A PécsMa.hu információ szerint a boncolás megállapította, hogy a lányt vasárnap hajnalban 4 és 5 óra között ölték meg.

12.37 - "Meglesz!"

- Meglesz! - nyilatkozta a Dunántúli Naplónak pénteken a budapesti sztárnyomozó, Kovács Lajos. A korábban számos felderítetlen ügy megoldásában közreműködött nyugalmazott ezredes tanácsadóként segíti a rendőrség munkáját a nyomozásban. - Részleteket nem mondhatok - tette hozzá. Az ezredes kifejtette, a bűnügyi főigazgató kérésére kollégáival csütörtökön konzultáción vett részt, ahol áttekintették az eddigi adatokat, s felkeresték a helyszíneket is. - Minden vonal fogva van, megítélésen szerint a nyomozás jól áll - mondta az ezredes.


Egymilliós vérdíjat tűztek ki Bándy Kata gyilkosának fejére

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán este a rendőrség internetes oldalán közölte: a díj annak fizethető ki, aki olyan adattal rendelkezik, amelynek segítségével az elkövető azonosítható, valamint megalapozottá válik bűnösségének gyanúja. Hozzátették: a nyomravezetőnek vállalnia kell, hogy tanúként részt vesz az eljárásban, a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.

A rendőrség korábban közölte, hogy a vasárnap hajnal óta eltűntként keresett Bándy Kata holttestére egy férfi bukkant rá szerdán délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen. Az első adatok szerint a nőt megölték, a körülményeket vizsgálják.

Az ügyben emberölés megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, amelyet külön nyomozócsoport végez.

Bándy Kata meggyilkolása presztízsügy

Az ORFK szóvivője, Garamvölgyi László szerint Bándy Kata meggyilkolása presztízsügy: beindult a gépezet, és rövid időn belül eredményt mutat fel a rendőrség. 

Az ügyben emberölés megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, amelyet külön nyomozócsoport végez. 
Az esettel kapcsolatban rengeteg a találgatás a helyi hírportálokon, a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel azonban részleteket nem árul el, így azt sem tudni, mi okozta a vasárnap eltűnt 25 éves nő halálát, továbbá, hogy azon a helyen érte-e a halál, ahol megtalálták, vagy később vitték holttestét a helyszínre.

Az apja beszélt vele utoljára
„Szombaton, este kilenckor beszéltem vele telefonon. Vidám volt, jókedvű. Mint később, a híváslista elemzése után kiderült, én voltam az utolsó, aki a mobilján beszélt vele” – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak Bándy Pál, a nő édesapja. Bándy Pál szerdán megerősítette, hogy a lánya holttestét talátlák meg.


Nem voltak ellenségei

Kata barátnője Al-Absi Leila, akivel szombaton együtt bulizott a pécsi Beck's Sörbárban, a TV2 Tények című műsorában, a lány megtalálása előtt még, így nyilatkozott: "Soha nem volt ellensége, régóta ismerjük egymást, ellensége nem volt. Én nem tudok, hogy neki lenne", majd hozzátette, hogy nagyon sokan szerették a lányt.

Ez történt: Vasárnap a sörbárból hazafelé gyalog indult el, hajnali 2-3 óra lehetett. A lányt ismerősei utoljára a Hungária utca-Nagy Jenő utca kereszteződésénél látták, de a hozzátartozók elmondása szerint a Kórház téren még felvették a térfigyelő kamerák, ahogy a Széchenyi tér irányába haladt, Dugonics utcai otthona felé.

Amint friss információval rendelkezünk, azonnal közöljük!

Fotó: MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon