Hír7 hírek

Kedvelt írásaink

Beszéd téma

Friss cikkeink

Már több mint 35 ezer aláírás gyűlt össze az olimpia ellen

AMIRŐL BESZÉLNEK · jan. 24., kedd
 
Lassan több mint egy hete gyűjti az aláírásokat a Momentum Mozgalom a budapesti olimpiai pályázat elleni népszavazáshoz. Vasárnap délutánig mintegy 35 ezer aláírás gyűlt össze. Ez azonban csak a szervezők adata, az ellenzéki pártok aláírásait nem tartalmazza.
 
Adományözön árasztotta el a Mikulásgyárat

Riportok · dec. 30., kedd
 
Idén 10. alkalommal nyitotta meg kapuit a Mikulásgyár. Al Ghaoui Hesna családjával látogatott ki a gyárba, ahol ebben az évben közel 350 ezer rászorulónak tudtak segíteni a szervezők. Hesna nem érkezett, üres kézzel, hiszen számára is fontos az adakozás.
 
Adománygyűjtésbe kezdtek a fiatalok

Riportok · júl. 04., csütörtök
 
Adománygyűjtésbe kezdett Topic Dári és Riskó Tamás, a fiatalok a Kenya mellett élő hátrányos helyzetű gyerekek tanulását és megélhetését szeretnék támogatni. Jelképesen még arra is vállalkoztak, hogy átússzák a Balatont.
 
1

legjobbak

Adománygyűjtésbe kezdtek a fiatalok

Adománygyűjtésbe kezdett Topic Dári és Riskó Tamás, a fiatalok a Kenya mellett élő hátrányos helyzetű gyerekek tanulását és megélhetését szeretnék támogatni. Jelképesen még...
11006 megtekintés

Adományözön árasztotta el a Mikulásgyárat

Idén 10. alkalommal nyitotta meg kapuit a Mikulásgyár. Al Ghaoui Hesna családjával látogatott ki a gyárba, ahol ebben az évben közel 350 ezer rászorulónak tudtak segíteni a szervezők....
6383 megtekintés

Már több mint 35 ezer aláírás gyűlt össze az olimpia ellen

Lassan több mint egy hete gyűjti az aláírásokat a Momentum Mozgalom a budapesti olimpiai pályázat elleni népszavazáshoz. Vasárnap délutánig mintegy 35 ezer aláírás gyűlt össze. Ez...
2873 megtekintés

Videók

Ajánló

Szavazás

Hír7 Hírlevél

Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon