Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Riportok 2014. december 30.
 

Idén 10. alkalommal nyitotta meg kapuit a Mikulásgyár. Al Ghaoui Hesna családjával látogatott ki a gyárba, ahol ebben az évben közel 350 ezer rászorulónak tudtak segíteni a szervezők. Hesna nem érkezett, üres kézzel, hiszen számára is fontos az adakozás.

Minden évben számos hátrányos helyzetű gyermek látogatja meg a 56-osok terén felállított Mikulásgyárat, hogy testközelből megnézhesse, hogy is zajlik az ajándékok befogadása, szortírozása. Önkéntesek reggeltől estig rendszerezik a beérkezett adományokat, különböző címkékkel látják el azokat, hogy a kiosztás minél egyszerűbb folyjon.

Fotó: Vásárhelyi Dávid - Hír7

Hesna amellett, hogy fontosnak tarja az ajándékozást, nem szeretné ha ez kerülne a fókuszba. Most először fogják hármasban tölteni az ünnepeket, hiszen nemrég született kislányuknak, Nedának ez lesz az első karácsonya. Hesna érthetően most még babázással és pihenéssel tölti idejének nagy részét, de hamarosan ismét forgat, hiszen rövidesen az M1-en új részekkel jelentkezik a Bábel.

A Hír7 idén kiemelten foglalkozott a Mikulásgyárral. A hírportál tulajdonosa és riportere Vásárhelyi  Dávid, egy biciklivel érkezett, amivel reméljük szebbé tehette egy gyermek karácsonyát. Az ajándékokat személyesen Zsolnai Endre vette át az adománygyűjtés főszervezője.

Nézd meg riportunkat a Mikulásgyárról:

Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon