Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. január 10.
 

Több mint 50 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, és további betegekben mutatták ki a vírust.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)tájékoztatása szerint újabb három beküldött mintában mutatták ki az influenzavírus jelenlétét a Nemzeti Influenzareferencia Laboratóriumban. Ebben a szezonban eddig három esetben az influenza A(H1N1)pdm09, egy esetben influenza A(H3) jelenlétét igazolták a vizsgálatok.

A betegek légúti mintáiból eddig kimutatott influenzavírusok megfelelnek a 2012-13-as szezonra gyártott vakcinában található törzseknek. "Ez azt jelenti, hogy a védőoltás láthatóan magas szintű védelmet nyújt a közeledő influenzajárvány ellen" - tudatta az ÁNTSZ.

Az ÁNTSZ felhívta a figyelmet, hogy "még mindig nem késő kérni a védőoltást". Az influenza elleni térítésmentes vakcina - a jogosultak számára - továbbra is elérhető a háziorvosoknál. Gyógyszertári forgalomban - orvosi rendelvényre - ebben a szezonban is többféle készítmény kapható - fejtette ki az ÁNTSZ.

Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, szerdai összesítése szerint 2012. december 31. és 2013. január 6. között az országban az előző hetihez viszonyítva 53 százalékkal több, 4500 beteg fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz.

A betegek több mint 10 százaléka gyermek, csaknem 13 százaléka a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. A legtöbb beteg, 44,5 százalék a 15-34 éves fiatal felnőttek közül került ki, a 35-59 év közti felnőttek körében pedig több mint 32 százalék volt a betegek aránya.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon