Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. július 30.
 

Az elmúlt hat év alatt évről-évre nőtt a vállalkozó kedvű női lovasok száma a Nemzeti Vágta versenyein. De 2013-ban ebben is rekord születhet, hiszen az eddig lefutott 12 Elővágtán több hölgy mint férfi lovas győzedelmeskedett.

Öt alkalomból háromszor női lovas nyert a Nemzeti Vágtán, s az idei verseny előválogatóin is egyelőre fölényben vannak a női győztesek. Vajon mi lehet ennek az oka: az eltérő fizikum, a nagyobb összhang, vagy kizárólag az ügyesség?

- A Nemzeti Vágtán a női és a férfi lovasok egymás ellen, egyenlő feltételekkel indulnak, mindenkinek ugyanaz a táv és a nevezhető lovak fajtája is - mondja Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.  

Az összehasonlítás szerintem felesleges, egyszerűen arról van szó, hogy az utóbbi két évtizedben egyre több lányt érdekel ez a sport, ebben nőnek fel, és ügyesek benne. A tanulók között a lányok aránya úgy nyolcvan százalék, a gyerekek sokszor már 4-5 éves korukban elkezdik az ismerkedés a pónikkal, ez is előnyt jelent. Ha jó az összhang ló és lovasa között, valamint a megfelelő edzésmennyiség is ott van mögöttük, akkor jönnek azok a jó eredmények, melyek az Elővágtákon is megfigyelhetők. Egyébként számos esetben a második helyen is hölgy versenyző végzett - tette hozzá a versenyigazgató.

A történelem során a lovasok szinte kizárólag férfiak voltak, a gyengébbik nem képviselői körülbelül hatvan évvel ezelőtt kezdtek élénkebben érdeklődni a lovassport iránt. De ma már a díjlovaglásban például az számít meglepetésnek, ha férfiak egy olimpián bele tudnak szólni a végső sorrendbe, mondja a versenyigazgató. Az elmúlt húsz évben világtrend lett a lovassport a nők körében is, ez pedig begyűrűzött hazánkba is.

A Nemzeti Vágta előfutamait nem csak a női indulók nagy száma színesíti, hanem a feltörekvő fiatalok versengése is.

A Habsburg családban például nagy hagyománya van annak, hogy mindenki megtanuljon lovagolni: Habsburg György és felesége, az edzői képesítéssel is rendelkező Eilika 8-13 éves gyermekei például több alkalommal próbára tették tudásukat a Kishuszár Vágtán. A lovas érzelmek és a hagyományápolás nem csak hobbiszinten jellemző a famíliára, hanem a lovassportban is jeleskednek. S ki tudja, öt év múlva talán a királyi sarjak - a két nagyobb lány és öccsük - is ott vágtáznak majd a Hősök terén.

Hír7

Ne maradjon le semmiről, a Nemzeti Vágta legfrissebb híreit a Hír7 Facebook oldalán is megtalálja! Lájkoljon minket a Facebookon!

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon