Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. október 31.
 

Nem internetadót, hanem a távközlési adó kiterjesztését tervezte a kormányzat, ám mivel az emberek megkérdőjelezik ennek ésszerűségét, az új terhet ebben a formában nem lehet bevezetni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

A teljes foglalkoztatásra kell összpontosítani, illetve középpontba kell helyezni a választási kampányban vállaltakat – mondta el a 180 percben a miniszterelnök. Erről minisztereinek is beszélt a költségvetés tárgyalása során Orbán Viktor.

Arról is beszélt, a kormányzat célja, hogy 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség, aminek a megvalósulásához a jövő évi költségvetés közelebb visz.

A devizahitel-ügy kezelése kapcsán hangsúlyozta, tartani kell az irányt, a következő lépés a bankok elszámoltatása lesz.

Az államadósságról a kormányfő azt mondta, az a 77 százalékos szintről az év végére tovább fog csökkenni. Hozzátette, ennek ellenére a magyar pénzügyekkel probléma, hogy többet költünk, mint amennyit keresünk, ezért szeretné, ha néhány év múlva a deficit nulla lenne, és nem csak a GDP-hez viszonyítva, hanem abszolút értékben is csökkenne az államadósság.

Az internetadóra vonatkozó riporteri kérdésre Orbán Viktor azt mondta, nincs szó internetadóról. A probléma szerinte az, hogy már nem számít, a kormány mit mond, az ésszerű beszélgetés alapja pedig a dolgok megnevezése. Arról van szó, hogy ha a távközlés áthúzódik az internetre, akkor azután is fizessenek távközlési adót a szolgáltatók, akik ezt a terhet azonban nem tudják áthárítani a fogyasztókra – tette hozzá. A kormány a távközlési adót szerette volna kiterjeszteni, miközben az emberek internetadót látnak. Orbán Viktor szerint mivel az emberek megkérdőjelezik az új adó ésszerűségét, vagyis félrecsúsztak a dolgok, az internetadót ebben a formában ma egész egyszerűen nem lehet bevezetni, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot.

A miniszterelnök közölte, az internetről januárban hosszú nemzeti konzultációt kell kezdeni, értelmes mederbe terelve a vitát. "Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk" – fogalmazott. A konzultáció során szó lenne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről is, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható - fűzte hozzá.

A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy a nagy szolgáltatókkal kötött megállapodás szerint 2020-ra minden háztartásban elérhető lesz a széles sávú internet, amire az állam több száz milliárd forintot költ majd. Ezzel Magyarország az európai élvonalba kerül.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország „kihúzta a gyufát” külföldön, például a kormányzatnak az Ökotárs szervezettel való konfliktusa miatt, Orbán Viktor azt mondta, jelenleg azért sűrűbb a bírálat, mert most jön a bankok elszámoltatása. A Magyarországról külföldön megírt cikkek összefüggésben vannak azzal, hogy a magyar kormányzat milyen külső gazdasági érdekeket sért - tette hozzá.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon