Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. március 13.
 

Legalább két nő életét vesztette és mintegy másfél tucatnyian megsérültek, amikor szerda reggel egy nagy erejű robbanás következtében összeomlott két lakóépület Manhattan északi részén, Harlemben.

A sérültek közül többnek súlyos az állapota. A helyszínre több mint 250 tűzoltó érkezett ki. A romok között mentőalakulatok kutatnak esetleges további túlélők után.

A hatóságok szerint nem kizárt, hogy további áldozatokra bukkanhatnak. Egyelőre nem tudják, hogy a robbanáskor hányan tartózkodhattak az épületben.

Bill de Blasio New York-i polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatója során kijelentette, hogy többen eltűntek és reményét fejezte ki, hogy az érintettek csak biztonságos helyen kerestek menedéket.

A Con Edison energetikai szolgáltató vállalat nem sokkal a robbanást megelőzően gázszivárgásról kapott bejelentést, a cég szakemberei azonban már csak a robbanás után értek a helyszínre.

A detonáció okait egyelőre vizsgálják, a helyszínen vannak a New York-i rendőrség bombaszakértői is, de a CNN által megszólaltatott biztonsági szakértők nem tartják valószínűnek, hogy terrorcselekmény történt volna.

A város építésügyi hivatala szerint az összedőlt épületek egyikében júniusban lett volna esedékes az gázvezetékek cseréje. A szétszóródott törmelék miatt a környéken leállították a vasúti közlekedést. A Fehér Ház közlése szerint az incidensről Barack Obama elnököt is tájékoztatták.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon