Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. április 28.
 

Szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát Ferenc pápa vasárnap Rómában a kanonizációs formula felolvasásával. Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát kanonizáltak.

A szentté avatási rítusra a szertartás elején került sor, 150 bíboros, 1500 püspök és a világ minden tájáról érkezett 6000 pap részvételével, két tucat államfő, illetve uralkodó, tíz kormányfő és számos miniszter, összesen 93 ország delegációjának jelenlétében. A magyar delegációt Áder János köztársasági elnök vezeti, a küldöttségben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli a kormányt. Orbán Viktor miniszterelnök magánemberként zarándokolt Rómába.

A mise előtti órában - délelőtt 9 órától tíz óráig - az eseményre összegyűlt hívek az isteni irgalmasság rózsafüzér imájával és a Mindenszentek litániájával készültek a szertartásra. Az oltár közelében felsorakozó kórusok között van a Sixtus-kápolna kórusa, a római és a (XXIII. János szülőhelyének számító) bergamói egyházmegye, valamint a krakkói filharmonikusok kórusa.

A tömeg óriási üdvrivalgással fogadta a szertartásra a Szent Péter-bazilikából kivonuló Ferenc pápát, majd a néhai egyházfőknek, különösképpen II. János Pál pápának a kivetítőkön feltűnő képmását. A ceremónia előtt Ferenc pápa megölelte a misét koncelebráló bíborosok közt, az első sorban helyet foglaló nyugalmazott pápát, XVI. Benedeket, akinek megjelenését a téren ugyancsak nagy örömujjongással fogadta a tömeg.

A szentmise elején Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási kongregáció prefektusa a posztulátorok kíséretében a pápa elé járult és egymás után háromszor kérte Boldog XXIII. János (1958-1963) és II. János Pál (1978-2005) szentté avatását. Az egyházfő minden egyes kérelemre válaszolt, a harmadszori kérelem után pedig elmondta a szentté avatás ünnepélyes formuláját, amellyel kiterjesztette az új szentek tiszteletét az egész világegyházra.

"Hosszas gondolkodás után, többször is Isten segítségét kérve és meghallgatva sok testvérünk véleményét a püspökségben, szentté nyilvánítjuk és szentként határozzuk meg Boldog XXIII. Jánost és II. János Pált, beírjuk nevüket a szentek katalógusába, és elrendeljük, hogy az egész egyházban odaadóan tiszteljék őket a szentek sorában" - mondta a szentté avatási formulában a hivatalban lévő katolikus egyházfő, akinek bejelentését hatalmas ovációval és dübörgő tapssal fogadta az eseményre összegyűlt több százezer hívő. Sokan sírva fakadtak. Ezzel egyidejűleg Róma-szerte megkondultak a templomok harangjai.

A Szentté avatási kongregáció prefektus bíborosa hálát adott Ferenc pápának a szentté avatásért, felcsendült az örömének, és innentől folytatódott az ünnepi szentmisék rendes menete. Az Evangélium részleteit görög és latin nyelven olvasták fel.

A szentekhez intézett imákban már XXIII. Jánost és II. János Pált is megemlítik.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon