Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. november 23.
 

A világ egyik legjobbjának tartott angliai étterem, a The Fat Duck két fiatal szakácsa életét vesztette Hongkongban egy közlekedési balesetben.

A brit állampolgárságú, 34 éves Ivan Aranto Herrera Jorge és 30 éves svéd Carl Magnus Lindgren egy taxiban utazott az egykori brit gyarmaton, amikor egy lejtőről lefelé haladó emeletes autóbusz elszabadult, és gépkocsijukat egy másik emeletes busznak préselte. A hétfői balesetben meghalt a taxisofőr is, és megsebesült további 57 ember.

A két sztárséfet a három Michelin-csillagos étterem vezetője, Heston Blumenthal azonosította a hullaházban, és „kivételes tehetségűnek” nevezte az áldozatokat. Az angliai Brayben – Londontól nyugatra – fekvő éttermet a világ legjobbjának választotta 2005-ben a Restaurant című szakfolyóirat. Ezt a címét azóta elvesztette, de még idén is a 13. helyen áll a világ vezetői konyhafőnökei és éttermi kritikusai által összeállított listán.

Hongkongi lapok szerint az elszabadult autóbusz vezetője rosszullét miatt vesztette el ellenőrzését a tömegbalesetet okozó jármű fölött.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon