Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Interjúk 2013. február 06.
 

Elég fiatalon csöppent bele a televíziózás világába, azóta nap mint nap láthatjuk a képernyőn. A Hír7-nek mesélt karrierjéről és mindennapjairól Mádai Vivien.

Mesélnél arról, hogy kerültél a televíziózás közelébe?

Az az igazság, hogy én dráma tagozatos gimnáziumba jártam és engem mindig érdekelt a színház és a filmvilág. A dráma tagozatos gimi arra volt jó, hogy rájöjjek színész nem akarok lenni , de valahogy mégis ennek a környékén szeretnék mozogni. Így felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol televíziós műsorkészítő szakon tanultam és fogok hamarosan diplomázni. Másodéves voltam, amikor elmentem egy válogatásra.
Nagyon szerencsés voltam, hiszen az első castingomon bekerültem a Nekedvaló címmű műsorba. Ezt követően jöttek egymás után az események.

A jogi kart is elkezdted, ebbe az irányba is szeretnél a későbbiekben menni?

Igen, azt most nem csinálom, szeretném előbb befejezni a színműt. Igazából szerettem volna egy olyan második diplomát, ami egy picit komplex. Tehát kicsit ide is tudom hasznosítani, egy kicsit más irányba is visz. Szerintem a jog az, amit nagyjából az ember az élet összes területén tud alkalmazni.

Mit szóltál ahhoz, hogy elsőre megkaptad a Nekedvaló címmű műsort?

Ez nagyon mélyvíz volt. Amikor kis 21 évesként eljöttem a válogatásra az egyetemről ott csak ismert műsorvezetők voltak. Szóval abszolút az esélytelenek nyugalmával indultam ennek az egésznek. Miért választanának engem, egy olyan lányt, akinek még semmi rutinja sincsen. Hetente egyszer az egyetemen van ilyen órám, egy stúdióban, de tulajdonképpen előképzettségem nem volt. Nagy szerencsém volt, hiszen szerettek volna egy új arcot, úgyhogy nagyon örültem neki. Tudod, amikor ezt megmondták, akkor nem hiszed el, hogy ez veled történik.

Ezután bekerültél a Reggelibe, egy teljesen más típusú műsorba.

Ha megkérdezték volna az egyetemen, hogy melyik az a műsor, amit nagyon szívesen vezetnél vagy nagy vágyad, akkor én a Reggelit mondtam volna. Nekem ezzel egy álmom vált valóra, tényleg egy olyan tanulópénz. Nagyon sok mindent megtanultam ott, még ha rövid ideig is tartott. Mindezek mellett nagyon élveztem.

Majd megkaptad a Reflektort, amit jelenleg is vezetsz. Így majdnem minden nap képernyőn vagy. Ehhez a felkéréshez mit szóltál?

Annak is nagyon örültem, mert én közben a Valóvilágban szerkesztőként dolgoztam. Akkor a Reggeli megszűnése után, néhány héttel mondták, hogy szeretnék, hogy a Reflektor vezessem. Amit nagyon szeretek.

Hosszú éveken át Détár Enikő vezette ezt a műsort. Esetleg megnézted, hogy ő miként csinálta vagy egy teljesen új stílust akartál belevinni a műsorba?

Néztem persze, én az RTL Klub összes műsorát nézem. Alapvetően nagyon szeretek tévét nézni, a sorozatoktól kezdve mindent és ismertem ezt a műsort is. Nyilván az Enikő egy teljesen más karakter egy teljesen más stílus. Én a Mádai Vivi személyiséget szerettem volna hozni.

Mennyire folysz bele a munkálatokba?

Az adásnak a felkonfjait én szoktam írni. Ha van olyan esemény, ami nagyobb szabású akkor le szoktunk menni forgatni együtt és akkor én mondom a stand up szöveget és narrálom a riportot. Napra kész vagyok így a hírekkel kapcsolatban is.

Mennyire érdekel ez a világ?

Én nagyon szeretem a bulvárt. Igen, engem érdekel. Szerintem az az ember hazudik, aki azt mondja, hogy nem kíváncsi, akár a Valóvilággal kapcsolatban is. „Én nem nézem, én nem nézem, de az az Alekosz”. Mindenki azt mondja, hogy nem nézi, de mindenkit érdekel, mert az ember alapvetően kíváncsi.

A magazin műsorokon kívül milyen típusú műsort vezetnél még szívesen?

Ezt sokan megkérdezik, de soha nem tudtam válaszolni. Konkrétan nincsen egy nagy álmom, inkább ilyen pici álmaim vannak. Például az, hogy képernyőn lehessek, azt csinálhassam, amit szeretek. Nagyon szeretem a kollégáimat. Hálás vagyok, mert engem az RTL nagyon befogadott. Tényleg azt érzem, hogy itt maximálisan megtaláltam a helyemet. Nagyon sok barátom van itt. Nekem az RTL megváltoztatta az egész életemet. Történjen bárhogy én mindig hálás leszek, hogy egyáltalán lehetőséget adtak nekem, hogy szárnypróbálgatásaim első csapásait itt hajtsam végre.

Elkerülhetetlen a kérdés mivel rengetegen foglalkoznak vele. Mennyire zavar, hogy az újságíróktól kezdve sokan a testsúlyoddal foglalkoznak?

Nagyon! Ha felhív valaki ezzel kapcsolatban, akkor már nem is nyilatkozom. Egy nőnek nagyon nehéz ezzel megbirkóznia. Ezzel nagyon sokat küszködöm, de hát nem lehet mindenkinek megfelelni. Az a lényeg, hogy te érezd, jól magad a többi meg nem számít.

Akkor most jól érzed magad?

Igen, most jól érzem magam.

Több magánéleti változás is történt az életedben, az utóbbi időben. Szerinted ez is közrejátszhatott?

Abszolút. Elváltam tavaly nyáron, ez nem titok és utána kezdtem el, nagyjából meghízni. Akkor kevésbé figyeltem erre. Elmentem vacsorázni a barátaimmal. Szóval hipp-hopp felszalad egy nőnél néhány kiló, ha nem figyel oda.

Érdekes dolgot olvastam rólad, hogy gyerekkorod óta érdeklődsz a festészet iránt. Mesélnél erről egy kicsit.

Igen, mindig is egy ilyen kreatív gyerek voltam. Nagyon szerettem festeni, rajzolni és alapvetően, ha nem vettek volna fel a színművészetire, akkor formatervező mérnöknek tanulnék most. A festészet nekem hobbi és megnyugtat. Nagyon szeretek festeni, a szüleim is tereltek a művészet felé, főleg anyukám ő is fogékony és kreatív. Valószínűleg ezt örököltem és nagyon érdekel a művészet szeretem is, de ez abszolút hobbi szinten.

Tervezel-e kiállítást a képeidből?

Eddig még nem mutattam meg senkinek a képeimet. Egyszer majd igen, de még sok időnek kell eltelnie.

Közeljövőbeli tervek?

Mindenképpen szeretnék diplomázni. Szeretném egy új műfajban is kipróbálni magam. Nagyon érdekel a z újságírás a nyomtatott sajtóban. Tervek azok vannak, és szépen apránként hajtom őket végre, remélem, hogy sikerül is. A nyáron szívesen elmennék hosszabb időre nyaralni, mert már két éve nem voltam szabadságon, ugyanis nincs váltótársam. Biztos meg lehetne oldani, de nem szeretném erőltetni, szóval inkább nem megyek nyaralni.


Szerző: Vásárhelyi Dávid
Fotó: Vásárhelyi Dávid - Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon