Idén 10. alkalommal nyitotta meg kapuit a Mikulásgyár. Al Ghaoui Hesna családjával látogatott ki a gyárba, ahol ebben az évben közel 350 ezer rászorulónak tudtak segíteni a szervezők. Hesna nem érkezett, üres kézzel, hiszen számára is fontos az adakozás.
Eseménydús év áll Szabyest mögött. A fiúval a Vörösmarty téren találkoztunk, ahol elmesélte riporterünknek, mi volt számára a legfontosabb ebben az évben.
Néhány hete jelent meg Bagi Iván könyve, melyben a múltját tárja az olvasók elé. A humoristának nem volt felhőtlen a kapcsolata a szüleivel, gyermekként intézetbe került. Gyermekvállalásról illetve saját gyermekkorának rossz körülményeiről is mesélt riporterünknek.
Nem bánta meg és csak a jövőjére koncentrál Szepesi Niki, aki korábban egy könyvben vallott őszintén szexuális életéről. A volt úszónő edzőnek készül, de több szülő is félti tőle gyermekét.
Nagy kihívás előtt áll Csemer Boglárka, vagy ahogyan a legtöbben ismerik Boggie. Az énekesnő már gőzerővel készül lemezbemutató koncertjére, ahol először lesz hallható legújabb albumának számai.
Aureliot is száműzi a dzsungelbe az RTL Klub. A ValóVilág 6 győztese riporterünknek elárulta, hogy legjobban VV Zsófi fog neki hiányozni, de ettől függetlenül láthatunk majd tőle helikopterezést és intim tornát is Afrikában.
Október 6-tól visszatér az RTL Klubra a Celeb vagyok ments ki innen. A csatorna egy nagyszabású sajtótájékoztató keretein belül rántotta le a leplet a szereplőkről, tehát most már nem titok, hogy Aleska Diemond, Aurelio vagy éppen Bárdos András mellett, kiket száműznek még a dzsungelbe.
Vasárnap utoljára bulizhattak a Hajógyári szigeten a fiatalok. A hét utolsó napján ugyanis bezárta kapuit a Fesztiválköztársaság. Nézd meg utolsó összefoglalónkat a Szigetről!
Szombaton végre kisütött a nap, így délután körbejártuk a Sziget fesztivál egyik legkreatívabb helyszínét az Artzont. Este összesen hat tonna festékporban buliztak a fesztiválozók. Nézd meg összefoglalónkat a szombati napról.
Több mint egy hete költözött be az első szigetlakó a Szigetre. Kíváncsiak voltunk arra, vajon mi szerint választanak helyet sátruknak és mi az amit feltétlenül magukkal hoznak a Szigetre a fesztiválozók. Nézd meg összefoglalónkat a pénteki napról!
Aradszky László volt idén az egyetlen táncdalénekes, aki fellépett a Sziget Fesztiválon. Az énekes a Magic Mirror sátorban táncoltatta meg a közönséget. Összefoglaló az első napról.
Ahogy az egész világot, úgy a szigetlakókat is megdöbbentette Robin Williams halála. Tegnap délelőtt hivatalosan is megerősítették, hogy a színész felakasztotta magát.
Már javában buliznak a szigetlakók, tegnap a mínusz egyedik nappal elkezdődött a 22. Sziget Fesztivál. Kameránkat egy francia fiatal kóstolta meg.
Több száz kamion és 8000 ember dolgos keze kellett hozzá, hogy hétfőn a mínusz egyedik napra minden felépüljön a Sziget Fesztiválon. Volt mit építeni a 76 hektáros területen, hiszen a fesztivál idejére egy kisebb város települ a Hajógyári szigetre.
Shakirát több mint 100 millióan követik a Facebookon, na de mi a helyzet itthon. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan használják a fiatal hírességek a közösségi oldal adta lehetőségeket. Random Marci, Szabyest és Szalay Ricsi mesélt a Hír7-nek.
Hétfő hajnalban véget ért a 22-dik VOLT Fesztivál. Az öt nap alatt 30 világsztár, valamint 150 magyar együttes, köztük a 25. születésnapját ünneplő Tankcsapda lépett színpadra. A hétvégén a Hír7 stábja is kilátogatott a fesztiválra.
Ma már havonta 80 millióan használják a Ustreamet. A magyar fejlesztésű technológia lehetővé teszi, hogy az ember bárhol is legyen a világban élőben ossza meg élményeit az emberekkel. A Hír7 riporterét beengedték az óriási cég székházába.
Elképesztő gyakorlatokat mutatott be a Hír7 kamerája előtt a szabad testsúlyos edzés magyarországi képviselője Hordós Márk. Aki nemrég egy világversenyen képviselte nagy sikerrel hazánkat.
Hetek óta reklámozzák a Fun festet, ami csütörtökön kezdődött volna Balatonföldváron, de nem kezdődik, ugyanis a szervezők az utolsó pillanatban lemondták a rendezvényt. A Hír7 megpróbált utána járni, miért fújták le az utolsó pillanatban a fesztivált.
Bemutatták Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét, így most már Cannes után végre a hazai közönség is megismerheti a rendező alkotását. Természetesen ott voltunk a film hazai díszbemutatóján, amin számos sztár is részt vett.