Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. október 24.
 

Újabb világbajnok kajakos készül elhagyni Magyarországot: a tavaly az év sportolónőjének választott Csipes Tamara Ausztráliába tart.

"Tamara és vele együtt a férje is vízumkérelmet nyújtottak be, és határozottnak tűnő szándékuk az, hogy egy időre Ausztráliában telepednek le. Várhatóan még az idén útra kelnek." - mondta Csipes Ferenc, aki hozzátette, nincs ellenére a terv megvalósítása, mert ahogy fogalmazott: lánya és annak férje felnőtt emberek, akik maguk döntenek a sorsukról és ők lesznek azok, akik majd szembesülnek azzal, hogy jó vagy rossz döntést hoztak-e.

Csipes Tamara a magyar felnőtt válogatott színeiben eddig négy világbajnoki aranyérmet gyűjtött.

"Eddig még nem sikerült megtudnom, hogy Tamara folytatja-e a kajakozást Ausztráliában, és ha igen, vajon ki lesz az edzője. Ennek ellenére sem aggódok, sőt, ellenkezőleg: kifejezetten örülök annak, hogy egy olyan lány, aki eddig burokban élt, távol Magyarországtól rádöbbenhet arra, hogy bizony nem mindenütt van kolbászból a kerítés.

Nagyon remélem viszont azt, hogy mindez nem a saját kárára történik meg, hanem úgy, hogy az önállóság kemény küzdelemre és önfegyelemre tanítja meg." - mondta Csipes Ferenc, aki elárulta: sokszor kellett elmondania a lányának, hogy a tehetségével sokkal többre vihette volna, ha például betartja az élsportolók érvényesülésének olyan alapvető követelményét, mint amilyen a versenysúly szigorú tartása.

"Szerintem nem kell attól tartani, hogy a magyar női kajakozás meggyengül, mert a választék még mindig tekintélyes és ezért bőven megoldást jelenthet" - hangsúlyozta Csipes Ferenc.

Douchev-Janics Natasa és Benedek Dalma Szerbiába, Paksy Tímea pedig Ausztriában kívánja folytatni a pályafutását. Ügyükben várhatóan ma dönt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon