Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
2013. február 10.
 

Országszerte rengeteg programmal készülnek a március 15-i hosszú hétvégére. Ha még nem tudja hova menjen, adunk néhány tippet. Tervezzen előre!

Tavaszköszöntő programokkal várják az érdeklődőket Szigligeten. A településre látogatók a három napos rendezvényen változatos programok közül válogathatnak. Lesz kézműves foglalkozás, kiállítás, harcászati és íjászati bemutatók, versenyek és apródavatás, a túrázni vágyók pedig Szigliget szépségeit ismerhetik meg.

Gasztronómia

A gasztronómiai ínyencségek rajongóinak a kolbász és füstölt termékek nemzetközi kiállítása, versenye és vására adhat igazi szórakozást.

A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete immár negyedik alkalommal rendezi meg március 15 - 17. között a Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát. Három napon keresztül a kolbászok és sonkák és mindenféle füstölt finomságok szigetévé alakul a várkert szomszédságában az Almásy kastély és környezete. A hétvége során bemutatkoznak a helyi, a környékbeli és az ország más szegleteiből érkező hentesek, finomabbnál finomabb portékáikkal.

Sportrajongók

Ezen a hétvégén kerékpártúrák indulnak a Kis-Balatonnál. A Zalakarosról induló 33 kilométeres túra lankás, kisebb lejtőkkel és emelkedőkkel tarkított útvonala a nem túl gyakorlott kerékpározóknak, gyerekeknek is élvezetes kikapcsolódást ígér.

A túra érinti a Kis-Balaton házat és a Kányavári-szigetet is, ezen a két ponton lesznek a frissítő állomások felállítva, ahol feltölthetik víz és étel készletüket. A komolyabb kihívást kereső kerékpárosok a Zalai-dombság tájain kalandozhatnak, helyenként 15-20%-os emelkedőkkel és szőlőhegyekkel.

Meghitt

Éjszakai fürdőzéssel várja vendégeit a megújult Kumánia Gyógy- és Strandfürdő Kisújszálláson. Hét medence közül öt fedett, kettő pedig szabadtéri. Wellness szolgáltatásaik közé tartozik a szaunavilág, ahol vannak beltéri finn szaunák, kültéri rönkszauna, aroma szauna, infra szaunák. A gőzkabinban 45-50°C hőmérsékletű gőz áramlik.

Oldtimerek hétvégéje

Az oldtimer show rengeteg érdekességgel és újdonsággal várja az érdeklődőket és az oldtimerek szerelmeseit. Az Oldtimer Show Kft. a Vasúttörténeti Parkban újjáéleszti a hagyományt és 2013. tavaszán nagyszabású oldtimer kiállítást szervez. Március 15-17. között Oldtimerek Hétvégéje néven veteránjármű kiállítást rendeznek, számos szabadtéri programmal kiegészítve. Ez a hétvége lesz a Vasúttörténeti Park szezonnyitója is egyben.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy tetsziket és csatlakozz a Hír7 Facebook-oldalához!

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon