Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
SZTÁR 2012. május 26.
 

Ma este az egész világ Bakura figyel majd, ahol kiderül ki nyeri az idei Eurovíziós Dalfesztivált. Svédország, Oroszország és Olaszország között fog eldőlni ki lesz a végső győztes a zsűri szerint. Míg Magyarországot és Nagy-Britanniát az utolsó helyekre várják.

Az estét a 76 éves brit előadóművész Engelburt Humperdinck kezdi, akinek a dalát unalmasnak és divatjamúltnak találták és Magyarországgal együtt a 19-26 hely közé várják.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartják az orosz nagyikat, akik a Party For Everybody című számukkal valószínűleg sokak szívébe belopták magukat. Szintén az élmezőnybe végezhet Olaszország, akik a legszínpadiasabb és legjobb dalt szállítják a döntőben a zsűri véleménye szerint.

Walkó Csaba és csapata másodikként lép színpadra. A dalt jónak tartják, de mivel a show elején van a végére már nem fognak rá emlékezni. Az idei Svéd szám is sok pontra számíthat és az is lehet, hogy jövőre ők rendezhetik meg a fesztivált.

Az azeri fővárosban a Kaszpi-tenger partjára épített Kristálycsarnokban (Crystal Hall) mintegy 25 ezer ember, világszerte pedig 100-120 millió tévénéző fogja nyomon követni az 1956 óta minden évben zajló, és ezzel a világ legrégebben folyamatosan működő zenei fesztiválját.

Bakuban mindent megtesznek a dalfesztivál sikeréért. Azerbajdzsán és fővárosa - köszönhetően az ország jelentős kőolaj- és földgázmezőiből származó bevételeknek - rohamléptekkel épül, fejlődik: modern városnegyedek, luxusszállodák, irodaházak nőnek ki a földből. Az Európa támogatását kereső, az emberi jogok helyzete ügyében azonban többször bírált azeri vezetés számára a verseny jó lehetőség annak bizonyítására, hogy az ország gond nélkül képes megrendezni egy ilyen nagyszabású eseményt. A hírek szerint Azerbajdzsán a 2020-as nyári olimpia megrendezését is megpályázza.

A három befutó dal:

Olaszország



Oroszország

Svédország

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon