Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2017. május 30.
 

12 ezer embert várnak ma este Bruno Mars budapesti koncertjére, a manchesteri terrortámadás után jóval szigorúbb lesz a biztonsági ellenőrzés az arénában.

A Papp László Budapest Sportaréna már 2015 novemberében bevezette a szigorított beléptetést: azóta vizsgálják át a vendégek ruháit és csomagjait a főbejárat előtti területen, a nagyobb táskákat és a házirend szerint tiltott tárgyakat pedig azóta az épületen kívüli csomagmegőrzőben kell elhelyezni.

„Egyes esetekben kézi szkenner alkalmazására is számítani lehet, illetve a metró vagy a parkolóház felől érkező vendégek csomagjait biztonsági személyzetünk már a főbejárattól távolabb eső területeken is ellenőrizhetik. A hatóságokkal egyeztetve, az Aréna biztonsági személyzetének munkáját a környéken civil ruhás rendőrök és polgárőrök is segítik. Természetesen biztonsági személyzetünk a koncert teljes időtartama alatt, és azt követően is járőrözik az Aréna épületén belül, a parkolóházban, illetve az épület előtti területen” – írták közleményükben.

Az Aréna egyébként úgy látja, a vendégek pozitívan fogadták az óvintézkedéseket, de azért újra figyelmeztetnek: a szigorú biztonsági ellenőrzés időbe kerül, hogy érdemes hamar elindulni a koncertekre.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon