Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. szeptember 27.
 

Országos hajtóvadászat indult azután a férfi után, aki a rendőrség szerint meggyilkolt egy 30 éves nőt Domonyvölgyben. A férfi a gyilkosság előtt egy idős hölgyre is rátámadt.

A rendőrség egyenlőre semmilyen információt nem közölt az áldozatról. A Velvet azonban kiderítette, hogy a 30 éves nő a gödöllői Szent István Egyetem egyik munkatárs volt. A portál információi szerint a nő adminisztrációs területen dolgozott.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Velvet kérdésére elmondta, kedd reggel óta – a rektor segítségkérésétől függetlenül – fokozott a rendőri jelenlét a 3-as számú főút és az M3-as autópálya környékén és Gödöllő térségében. "Nem tudom, hogy a rektor úr kért-e ilyet vagy sem, de a rendőrség önállóan is úgy döntött, hogy fokozottan figyelünk és tartunk ellenőrzéseket."

A 3-as főúttól pár száz méterre lévő szántásban most is látszódnak a 31 éves nő maradványai. A teljes hírzárlat ellenére a Hír Televízió megtalálta azt a helyet, ahol a meggyilkolt áldozatra rátaláltak a hatóságok Domonyvölgyben.

Nagy erőkel keresi a rendőrség a képen látható fehér bőrű, rövid, szőkésbarna hajú férfit, aki a végzetes napon fehér, hosszú ujjú pólót és világoskék farmernadrágot viselt. Arca borostás, és egy sötét színű hátizsák is volt nála.

A rendőrség kéri, hogy aki a grafikán látható személyt felismeri, tud annak, tartózkodási helyéről, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-1-443-51-19-es vagy a 06-1-237-43-39-es telefonszámokon!

Fotó: Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon